EnerCert

Tanúsítási gyakorlat

Az energetikai tanúsítvány készítésének menete

· 10 perc olvasás

A tanúsítás sok hibája nem a számításban, hanem előtte keletkezik: rosszul felvett alapterület, ellenőrizetlenül feltételezett rétegrend, hiányzó gépészeti adat. Az alábbi sorrend a 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet és a 9/2023. (V. 25.) ÉKM rendelet szerinti munkát követi, lakóépületre.

1. A megbízás tisztázása

Először azt kell eldönteni, mi a tanúsítás tárgya és oka. Ha a tanúsítvány egy önálló rendeltetési egység (például lakás) eladása vagy bérbeadása miatt kell, arra az egységre kell kiállítani, egyébként az épület egészére. Új épületnél az építtető a használatbavételi eljárás előtt gondoskodik róla. Ilyenkor a tanúsítás az építészeti-műszaki, illetve kivitelezési dokumentáció alapján készül, ha a felelős műszaki vezető igazolja, hogy az épület a dokumentációnak és az energetikai számításban szereplő adatoknak megfelelően valósult meg.

Érdemes itt ellenőrizni azt is, hogy a rendelet hatálya kiterjed-e az épületre (az 50 m² alatti önálló épület, az évente négy hónapnál rövidebb használatra szánt üdülő vagy a hitéleti épület például kivétel), és hogy van-e korábbi tanúsítvány. Ha a munka korábbi tanúsítványra épül vagy annak felülvizsgálata, az alátámasztó munkarészben hivatkozni kell rá az azonosító kódjával.

2. Dokumentumok bekérése

A helyszíni szemle előtt kérd be, ami elérhető: alaprajzok, metszetek, korábbi tanúsítvány, felújítási számlák, a hőtermelő és a nyílászárók adatlapjai. A tervrajz a geometriát gyorsítja, a számla és az adatlap a feltételezések számát csökkenti. Részletes listát az energetikai számításhoz szükséges adatokról szóló útmutató ad.

Ha az épület fűtési vagy légkondicionáló rendszeréről energetikai felülvizsgálat készült, és azóta nem alakították át, a rendelet szerint annak eredményét tényként kell figyelembe venni.

3. Helyszíni szemle

A szemle célja, hogy a dokumentumokból vett adatokat ellenőrizd, a hiányzókat pedig rögzítsd. Ha szemle történt, annak időpontját a tanúsítványon fel kell tüntetni. A helyszínen tipikusan ezekre van szükség:

  • kontrollméretek, belmagasságok, a fűtött és fűtetlen terek határa;
  • a szerkezetek rétegrendje, ha lehet, feltárásból vagy dokumentumból, egyébként a feltételezés rögzítése;
  • nyílászárók mérete, típusa, üvegezése, árnyékolói, tájolása;
  • hőtermelő, tároló, szabályozás, elosztás, hőleadók adattáblái és elhelyezése;
  • megújuló rendszerek (napkollektor, napelem, hőszivattyú) adatai.

A fotódokumentációt a 176/2008. Korm. rendelet írja elő: éles, az épületet jól azonosító képek a jellegzetes homlokzatokról, egy jellemző hőleadóról és annak szabályozásáról, egy jellemző ablakról, egész épület tanúsításánál (távfűtés kivételével) a hőtermelő és a tároló beépített helyzetéről, valamint a megújuló energiás rendszerekről. Érdemes még a helyszínen ellenőrizni, hogy minden kategória megvan-e.

4. Geometria és zónák

A számítás belméretekkel dolgozik. Ebből kell meghatározni a hasznos alapterületet (a fűtött, illetve hűtött helyiségek alapterületét), a fűtött térfogatot, a lehűlő felületeket szerkezetenként és tájolásonként, valamint a csatlakozási élhosszakat. Többfunkciós vagy eltérő használatú épületrészeknél a módszer 5. fejezete szerint termikus zónákat kell képezni.

A geometria hibái végigfutnak a számításon: az alapterület a fajlagos eredmény nevezője, az A/V arány a követelményértéket határozza meg. A felület és a térfogat felvételének szabályait a fajlagos hőveszteség-tényezőről szóló cikk foglalja össze.

5. Határoló szerkezetek

Minden szerkezettípushoz rétegrend és átlagos hőátbocsátási tényező kell, a módszer korrekcióival együtt (az U-érték számítása). Fűtetlen tér felé a b módosító tényező, talaj felé az egyenértékű hőátbocsátási tényező és a padló-fal csatlakozás hőhídja kerül a számításba. A csatlakozási hőhidakat egyszerűsített korrekcióval vagy ψ-értékekkel kell figyelembe venni; a hosszakat mindkét esetben rögzíteni kell (hőhidak és ψ-érték).

6. Nyílászárók

A nyílászáróknál a teljes szerkezet hőátbocsátási tényezője, az üvegezés sugárzásátbocsátása, a keretarány, a társított árnyékolók és a külső árnyékolás kell. Ha a keretarány nem mérhető, a módszer alapértéket ad (általában 30%, 1990 előtti nyílászáróknál 25%). A tájolás és a benapozás a havi sugárzási nyereségen keresztül a nettó fűtési igényt és a nyári hővédelmet is befolyásolja.

7. Épülettechnikai rendszerek

A rendszereket felhasználási célonként (fűtés, HMV, szellőzés, hűtés) és alrendszerenként kell felvenni: hőtermelő és energiahordozó, tárolás, elosztás (fűtött téren belül vagy kívül), szabályozás, hőleadók, segédenergia. Több hőtermelő esetén a lefedési arányokat kell meghatározni. A módszer két szabályára külön érdemes figyelni:

  • Ha egy rendszer többféleképpen üzemeltethető, a legjobb eredményt adó, ténylegesen megvalósítható üzemmóddal kell számolni, akkor is, ha a használók nem így üzemeltetik.
  • Alulméretezett fűtési rendszernél a nem fedezett hányadot direkt villamos fűtéssel kell fedezettnek tekinteni.

8. Számítás

A számítás sorrendje: havi nettó fűtési és hűtési igény, HMV-igény, rendszerveszteségek és végső energia energiahordozónként, majd súlyozás. Az eredmény az összesített energetikai jellemző, a fajlagos CO₂-kibocsátás, a megújuló primerenergia és (egész épületnél) a fajlagos hőveszteség-tényező. A módszer menetét a havi módszerről szóló cikk, a súlyozást a primerenergia-igényről szóló cikk írja le.

9. Ellenőrzés

A kész eredményt nem elég a végső osztály alapján elfogadni. Néhány gyors próba, amellyel a tipikus hibák kiszűrhetők:

  • A hasznos alapterület, a térfogat és a belmagasság összhangban van-e?
  • Az U-értékek illeszkednek-e az építés idejéhez és a feltárt vagy igazolt felújításokhoz?
  • A hőveszteség megoszlása reális-e (például nem a padlásfödém viszi-e a veszteség felét egy szigetelt padlásnál)?
  • A felhasználási célonkénti bontásban nincs-e kiugró tétel, például túl nagy HMV-veszteség?
  • Minden energiahordozóhoz a helyes tényező tartozik-e, távhőnél az aktuális évi érték?
  • A kedvezőbb biomassza-tényező mögött van-e igazolás?

10. Besorolás

Az épület két skálán kap besorolást: az összesített energetikai jellemző és a fajlagos CO₂-kibocsátás szerint, mindkettőt az új épületre vonatkozó követelményértékhez viszonyítva (az A2023 skála). Emellett a tanúsítványon az energetikai szempontból mértékadó határoló szerkezeteket és a rendszereket felhasználási célonként is be kell sorolni. Mértékadónak számítanak a rendeletben felsorolt fő szerkezettípusok (a legnagyobb összfelületű nyílászárótípus, a homlokzati fal, a lapostető, a fűtött tetőteret határoló szerkezet, a padlás alatti, az árkád feletti és a fűtetlen tér feletti födém), valamint minden szerkezet, amelynek összfelülete meghaladja a lehűlő felület 10%-át.

Ha az épület műszaki állapota miatt nem alkalmas a rendeltetésszerű használatra, mindkét besorolás I kategória, és a számszerű eredmények nem kerülnek kitöltésre. Ez nem a számításból következik, hanem az épület állapotának szakmai megítéléséből.

11. Korszerűsítési javaslat

A javaslatnak a jelentős felújítás követelményszintjére és a közel nulla energiaigényű szintre kell kitérnie; ha az épület az előbbit már teljesíti, elég az utóbbira, ha mindkettőt, el is hagyható. Az intézkedéseket „jó” és „kiváló” szintre bontva kell megadni, a megvalósításukkal elérhető kategóriákkal együtt, a komplex felújítás előnyeiről és az ütemezésről szóló tájékoztatással.

A rendelet azt is előírja, hogy a tanúsítvány jelezze: a javaslatok előzetes ajánlások, és nem helyettesítik a tervezést, továbbá tüntesse fel, hol kaphat a tulajdonos további segítséget, beleértve a Magyar Mérnöki Kamara tanácsadási lehetőségét.

12. Alátámasztó munkarész

A 176/2008. Korm. rendelet 2. melléklete részletesen felsorolja, mit kell tartalmaznia: azonosító adatok, hasznos alapterület, térfogat, lehűlő felület; szerkezetenként felület, követelményérték, számított átlagos U-érték, hőhídhosszak és korrekciók; rétegrendek anyagjellemzőkkel; nyílászárók sugárzási jellemzői és a benapozás; zónánkénti hőmérsékletek, légcsere, belső nyereség; a rendszerek tényezői és veszteségei; a referenciaépület adatai; végül energiahordozónként a fogyasztások, a primerenergia-igények és a CO₂-kibocsátás fajlagos és teljes értékei.

13. Kiállítás és megőrzés

A tanúsítványt a tanúsító az e-tanúsítás elektronikus programjában állítja ki. A program a kiinduló adatok és a számszaki előellenőrzés után egyedi azonosító kódot ad, és a tanúsítvány bekerül az Országos Építésügyi Nyilvántartásba. A megrendelő nyomtatott változatot is kap. Az OÉNY-be kerülő adatok előkészítéséről az OÉNY-export előkészítéséről szóló útmutató szól.

A tanúsítvány öt évig hatályos. A tanúsító a tanúsítványt és az alátámasztó számítást a megbízónak történő átadástól számított tíz évig megőrzi, és a véletlenszerűen kiválasztott tanúsítványok utóellenőrzésekor együttműködik az ellenőrzéssel. Ezért érdemes a feltételezéseket és a forrásokat már a munka közben dokumentálni.